A megfelelő csomó (pl. horogkötés) segítségével tartja a halfogáshoz nélkülözhetetlen horgunk, de az alkalmazott módszer más fontos kiegészítő elemét is (súly, úszó, etető kosár stb.). Jelzése, érzékenysége által észlelhetjük a hal kapását, szakítószilárdságával akár kapitális halak foghatók. Őseink eleinte kizárólag növényi rostokból készült madzaggal horgásztak vagy az állat inából készítettek zsinórt.

A selyemszál megjelenésével az akkori horgászkészség sokat finomodhatott, de az általános horgászatot leginkább befolyásoló tényezőként az egyszálú műanyag (monofil) zsinór 1937-es  bevezetését tekinthetjük.

Az akkoriban használt vastag köplizett, dacron zsinórok sok területen hamar átadták helyüket a vékonyabb méretekben használható, a hal számára kevésbé látható, főzsinórnak sokkalta alkalmasabb egyszálú damilnak, amit a peremorsók elterjedése és térhódítása bizonyít.

A monofil zsinór azóta is szinte egyeduralkodónak számít a horgászat több fajtájában.

A nagy halak horgászatához szükséges magas szakítószilárdság a damil esetében, sajnos a horgászatot több szempontból is hátrányosan befolyásoló- nagy zsinórátmérővel jár.

Vastag zsinórral horgászva könnyebben felkelthetjük a hal gyanakvását, de pl. pergetés során a kisebb műcsali dobása, érzékelése gyakorlatilag lehetetlenné válik.

A fonott  zsinórok kb. másfél évtizeddel ezelőtti megjelenésével azonban nagymértékben változott a helyzet.

A műlegyegyező horgászatra alkalmas legyező zsinórok is a műanyagok térhódításával érhették el a mai, szinte fantasztikus minőségüket, változatosságukat és tartósságukat. A legyezésre több évszázadig használt selyemszálakból készített zsinórok, igen kényesek voltak, szárításra, ápolásra szorultak és élettartamuk a használat függvényében viszonylag rövid volt. Ritkaságszámba menően, de még ma is gyártanak, illetve használnak ilyet.

A napjainkban gyártott legyező zsinórok a nemzetközi AFTM rendszer szerinti elvek alapján mért súlyuk alapján 1-12-ig terjedő skálán mozognak.